Ilonka néni a dédipapám testvére, aki nem olvasta volna egy korábbi bejegyzésemben (khm, Bea). A ház, ahol lakik immár 1945. óta, a történelmi belvárosban áll, mint kiderült a Bulgakovtól 5 háznyira.
A képeken az utca látható, majd a ház, ami 200 éves, és bordélyházként üzemelt régen. A ház története: két testvér lakott egymás mellett, de valamin nagyon összevesztek és a két ház közé egy nagy falat emeltek. Ez most is ott áll. És az egyik bordélyházat nyitott, hogy így is kiszúrjon a testvérével:)
Ilonka nénit az unokája, Csilla és az ő férje gondozza. Nagyon kedvesek voltak, és sokat meséltek. Ott voltam két és fél órán keresztül. Ilonka néninek 4 gyermeke van, már csak egy él, Pötyi néni (Pici mama), ő Budapesten él. 9 dédunoka van. A legtöbben Kolozsváron élnek, de van, aki Ausztriában, és van, aki Budapesten. A harmadik képen Ilonka néni négy gyermeke látható: Pötyi, Ilonka, Béla és Ibolya. Jegyzeteltem:)
Ilonka néni memóriája nagyon jó még, csak nehezen fejezte ki magát, de be tudott azonosítani. Sárszentlőrincet emlegette (ahol dédipapa élt), és a bort, meg valami kocsmát:) Ja, meg az aranyos volt, hogy mondta, hogy a kezemet nem tudom mozgatni, de hát már túl vagyok a hetvenen:)
A lenti képen az oklevél látható, amit kapott azért, mert megélte a 100 évet.
Csillának és Istvánnak van egy kislánya, Adélka, aki nagyon aranyos volt. Elővette az összes játékát, és megmutatta mindet. Még egyszer meglátogatom őket, és hozok neki magyar mesekönyveket.
Sajnos az a ház már nincs meg, ahol dédipapa felnőtt. A Vágóhídnál állt, aminek a helyén most egy Opel szaküzlet van, a Széchenyi térnél. Nem akarok szentimentális lenni, de nagyon jó érzés volt meglátogatni őket, a gyökereket felkutatni. Meg itt kint sokkal erősebb a magyarságérzésem, és innen, Romániából nézve felértékelődik az otthoni lét. Most elmorzsolok egy könnycseppet:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Belyjatska 2011.02.11. 21:39:52
egy jó hazai pálinkával bizonyára meg tudjátok 'oldali' a gátakat.
:)
Ritke 2011.02.12. 09:33:11
nővérgye 2011.02.13. 09:57:25
Ritke 2011.02.13. 15:22:52